Képzés

Hiszünk a folyamatos fejlődésben. Hiszünk abban, hogy csapatként tudunk igazán jól működni. Épp ezért a Yuppi Tábor minden tábori önkéntese részt vesz két tábor előtti felkészítésen.

A képzések célja a gyerekeknek szánt élményterápia magas szintű elsajátítása, és egyben olyan tudás felhalmozása, amit minden önkéntesünk bátran használhat a tábor keretein kívül is.

1. Önkéntesképzés – VígEnd

A névválasztás természetesen nem véletlenszerű: egy jókedvű, játékos hosszú hétvégére hívunk, ahol ismerkedünk a táborral, egymással, az élményterápiával, a manósággal. Beszélgetünk, tanulunk a betegség-csoportokról. Felvázolunk, és megoldunk olyan kérdéses helyzeteket, amelyek előfordulhatnak a tábor során. Részletesen átvesszük a programokat „komoly vidámkodások” között. A HáziManók szempontjából a képzés legfontosabb része a gyerekekkel való kommunikációra és a problémás helyzetekre vonatkozik. A MenőManók pedig megismerkednek a programhelyszínekkel és közösen, programonként készülhetnek a nyári foglalkozások levezetésére.

2. Tábor előtti felkészítés

A tábor kezdését közvetlenül megelőző másfél nap: ekkor még kérdezhetsz, de már nem menekülhetsz. Itt elsősorban nagyon gyakorlatias és a napi rutinhoz kapcsolódó tudnivalókkal foglalkozunk: praktikus dolgokat tanulunk meg egymásról, a gyerekekről, a programokról. Felkészülünk a gyerekek érkezésére, előkészítjük a házaikat, a programhelyszíneket, egyszóval beköltözünk.

Ezeken kívül a családi táborba, és MászóManó feladatkörre jelentkező Manóink számára az alábbi képzéseket szervezzük még meg:

1. MászóManó képzés

MászóManóként magaskötélpályán fogsz programot tartani a gyerekeknek (beöltöztetni a felszerelésbe, figyelni a biztonságra, koordinálni, bátorítani és még sorolhatnám). Ne tarts a magasságtól és légy gyakorlatias! Az általunk szervezett képzésen (2017. május 27-28.) ezeket a feladatköröket mind elsajátíthatod szakértők vezetésével. Ezen kívül fejlesztjük a szervezési készséged, csapatban való együttműködésed, magabiztosságod, koordinátori készséged és nem utolsó sorban technikai szaktudásod. A részvétel kötelező minden (régi és új) MászóManónak.

2.Családi táborban résztvevő Manó képzés

A családi turnusba jelentkező Manók számára nem kötelező a VígEnden való részvétel. Számukra, -a felkészítő-, a tábor előtt lesz megtartva.

Képzéseink a táborhelyen zajlanak: Maros megye, Mezősályi melletti Andrei Provita camping.

A Yuppi Tábor biztosítja a felkészítők alatti teljes ellátást, szállást és étkezést. Az önkénteseineket arra kérjük, hogy fedezzék utazási költségeiket. Ezt előre is köszönjük.

Részletes információt a táborhellyel kapcsolatban a Táborhely menüpont alatt találsz.