Történetünk

HOGYAN TÖRTÉNT?
A magyarországi Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta táboroztat daganatos, JIA-s, diabéteszes, haemophiliás beteg gyerekeket. A nyelvi közelségnek köszönhetően a Bátor Táborban 2005 óta visszajáró önkéntesként tartanak számon néhány lelkes romániai magyar táboroztatót. A táborok során, több éves tapasztalat után különböző funkciókban, különböző korosztályú és betegségtípusú gyerekekkel való munkával számos tapasztalatot szereztek. Így született meg az ötlet, hogy hasonló csodavilágot hozzanak létre Romániában.

A kezdeti kis csapat hihetetlen lelkesedésének és elkötelezettségének eredményeként és hosszú önkéntes munkaóráinak eredményeként született meg 2011-ben az első Yuppi Tábor. Ők voltak azok, akik az ismeretlenbe vetve magukat vállalták a felelősséget az első csoport diabéteszes kamaszért, kitartóan dolgoztak évközben mindeféle előkészületen és magának a tábornak a levezetésében is vezetői szerepet vállaltak.