Képzelj el egy családot. És képzeld el, hogy ebben a családban lakik egy Betegség nevű szörnyeteg. Ez a szörnyeteg hozzácsatlakozik az egyik gyerekhez, és mindenhová elkíséri, ahová csak megy: az iskolába, a játszótérre, a szüleivel való kirándulásokra, a barátokkal való találkozásra. Pont emiatt félelmetes ez a szörnyeteg: mindenhol ott van, még ha nem is mindig látható, mindenhol érződik a jelenléte. Benne van a szülők féltésében, benne van az osztálytársak, a barátok szemében is. Odakontárkodik a játszásba, meggátolja a gyerek mozgását, és a szabadságát pedig egy kalitkába zárja.
De ez a szörnyeteg megszelídíthető! És te is megszelídítheted! Adományozz!
Miért annyira szükségesek a Yuppi táborok és hogyan segítik a gyerekeket?
Mert a krónikus beteg gyerekek és fiatalok olyan tevékenységeken vesznek részt, melyek által felfedezik saját lehetőségeiket, önbizalmuk, önértékelésük növekszik. A részvétel – a kihívások elfogadása, a nyitottság az új élményekre – vezet ahhoz, hogy a gyerekek önbizalma, önértékelése növekedjen, önmagukról alkotott képük pozitívan változzon, egymás iránt megértőbbé, elfogadóbbá váljanak, és képesek legyenek az életükben jelentkező kihívások leküzdésére. Ez a módszer terápiás eredménye, ami hosszú távú, gyakran állandósuló pozitív változásokat képvisel a gyerekek életében.
Másfelől a Yuppi táborok barátságos és biztonságos környezetet jelentenek a gyerekek számára, ahol a betegség nem egy akadály vagy egy olyan dolog, amit titokban kell tartani az elítéléstől való félelem miatt. A tevékenységek alatt a gyerekek biztonságáért mindig ott vannak az önkéntesek és az egészségükre pedig éjjel-nappal felügyelnek a tábori önkéntes orvosok.
Ez a betegség nevű szörnyeteg Pali életében is jelen van.
Története valahol egy kis moldvai faluban kezdődik, ahova 15 testvér közül második gyerekként született: „Pajkos gyerek voltam, nagyon szerettem biciklizni, különböző mutatványokat tanulni, és ilyenkor mindig igyekeztem térdre, és nem fejre esni. Nagyon izgalmas volt, hogy végre megtanultam biciklizni, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy a térdeim feldagadnak és nem tudom őket rendesen mozgatni. Nem mondtam el édesanyámnak, mert féltem, hogy megijed, csak reméltem, hogy lelohad a duzzanat, de nem így történt”.
„Hat éves koromig rakoncátlanabb voltam, aztán a betegség miatt zárkózottá váltam” – vallja Pali, aki hat éves korától gyerekkori ízületi gyulladással él.
A mai napig tisztán emlékszik az első orvosi látogatására: „Lefektetett az ágyra kinyújtott lábakkal, kaptam egy kis érzéstelenítőt, majd fecskendővel kiszívta a térdemből a folyadékot. Ezután egy hónapra begipszelte mindkét lábamat. Miután levették a gipszet, merevedett lábbal jártam, több mint egy évig kellett tornára járjak.”
Gyerekkorának nagy részét az ország különböző kórházaiban töltötte a megfelelő orvost és kezelést keresve, ami „nem tűnt egy nehéz dolognak, ameddig a szüleim is mellettem voltak. Viszont onnantól kezdve, hogy egyre kevesebbet ültek velem mert otthon a testvéreimről is gondoskodniuk kellett, engem pedig az unokatestvéreimre hagytak, egy űr keletkezett bennem. Szükségem volt az érzelmi támogatásra, a szülői szeretetre. Emlékszem, sokat sírtam, folyton hívtam őket telefonon, nagyon sokat beszéltünk. Traumaként éltem meg, hogy nem voltam velük, hogy sok időt töltöttem a kórházban. Ahogy telt az idő, egyre kevesebbet sírtam, de a megélt trauma félelmet szült bennem, hogy az emberekkel beszélgessek, barátkozzak.”
A Yuppi volt élete első tábora, és bevallotta nekünk, hogy nem gyermeki szemmel tekint erre az élményre. „Próbáltam inkább egy vezetői szerepet felvenni, kitapasztalni, hogy mi érdekli a gyerekeket, vigyázni akartam rájuk. Azon gondolkodom, hogy ha két év múlva betöltöm a 20-at, visszatérjek önkéntesként, vagy esetleg adományozzak, pénzügyileg támogassam a tábort. Mert igazán menő, igazán érdekes.”
Segíts Paulnak és a hozzá hasonló több tíz krónikus és súlyos beteg gyereknek, hogy eljussanak az ingyenes élményterápiás táborokba. Te megszelídítheted azt a szörnyeteget, amivel ezek a gyerekek nap mint nap küzdenek! Adományozz!
