Amit ígérünk

A Yuppi Camp-ben nem tudjuk a gyermekeket meggyógyítani, de néhány napot adhatunk nekik, hogy érezzék, elfogadják őket, olyannak amilyenek. Napok, amikor biztonságban érzik magukat. Napok, amikor nem aggódnak a betegség miatt.

carousel image

A YUPPI TÁBOR TÁMOGATÓI ELVEI


  •  A betegség nem ismer határokat és nem válogat, tehát mi sem tesszük. Szervezetünk nyitott és elfogadó: a politikai és vallásos meggyőződések, etnikai vagy nemzeti hovatartozás, illetve a nemi identitás nem befolyásolják a munkafolyamatokat úgy a tábori, mint az irodai tevékenységünkben.

        
  •  Felelősséggel tartozunk Ügyünkért, ezért elsődleges célunk kiemelkedő minőséget biztosítani tábori programjainkon és táborozóink egészségügyi ellátásában, valamint megteremteni és fenntartani szervezetünk átláthatóságát és függetlenségét. 

        
  •   Hivtalos partnerei vagyunk a Bátor Tábor Alapítványnak, mely Közép-Európa legjelentősebb terápiás rekreációs központja. Táborainkat az általuk kigondolt szakmai kritériumok mentén szervezzük, törekedvén arra, hogy a globális Serious Fun Children’s Network kritrériumrendszerének is eleget tegyünk.

        
  •  Perspektívában gondolkodunk annak érdekében, hogy hosszú távon fenn tudjuk tartani szervezetünket: munkafolyamatunkat egy 3 éves stratégiai terv, illetve évente egy konkrét tevékenységi terv szabályozza.


  •   Eredményeink elérhetőek a nagy közönség számára: éves jelentéseink megtekinthetőek a honlapunkon.


  •   Szinte kizárólagosan cégek és magánszemélyek adományaiból élünk. Kivétel képez a néha elnyert vissza nem térítendő projektfinanszírozás. Munkánk a küldetésünk megvalósítására összpontosít, független a politikai és vallásos mozgalmaktól.


  •  Támogatóinkat folyamatosan informáljuk a táborok megszervezéséhez tett lépésekről, annak érdekében, hogy átlátható legyen hogyan használjuk fel pénzüket.