A betegség nem vakációzik. De a krónikus beteg gyermekeknek szüksége van rá!

Diana mindössze két hónapos volt, amikor kiderült, hogy leukémiás. 

„Nem sok mindenre emlékszem, azt tudom, hogy sok időt töltöttem kórházban, vannak hegeim is a kezelés miatt... De túl vagyok rajta... Persze, azért még van pár dolog, nem szabad például megerőltetnem magam, nem szabad túl sokat stresszelnem, különben újra megjelenhet a betegség. Oké, bárkiben aktiválódhatnak ezek a sejtek, de nálam nagyobb a kockázat, mert már voltam leukémiás". 

Dianával a Yuppi táborban a mászás program végén találkoztam. Fáradt volt, de mosolygott. 

„Hű, azt hittem, nem tudok majd lejönni, láttad, hogy beragadtam a hintába? Nem tudtam meghúzni a kötelet, hogy kiszabaduljak. Bepánikoltam, olyan gondolataim támadtak, hogy biztosan nem fogok tudni onnan lejönni, biztosan meg fogok sérülni, és egyre jobban megijedtem, de végül sikerült leérnem. Aztán másodszor is megpróbáltam, mert mindenki szurkolt nekem".

A második próbálkozásra Dianának sikerült kiakasztania a kötelet. A lányok egy csoportja ölelésekkel fogadta, amikor földet ért. 

„Amikor megérkeztem a táborba eléggé szorongtam, nem akartam senkivel sem beszélni, sem az önkéntesekkel - a Manókkal, ahogy itt hívjuk őket -, sem a szobatársaimmal. Szégyelltem magam mindenki előtt, de most már nem szégyellem. Nagyon sok gyermekkel barátkoztam itt össze.” 

Diana nem tudja otthon hagyni a betegségét. De a Yuppi táborban jól érezheti magát vele együtt is. Ajándékozz Dianának és más hozzá hasonló gyermeknek egy olyan vakációt, ahol nem kell aggódniuk a betegség miatt. 

Évente 400 gyermeknél állapítanak meg diabéteszt és 420 gyermek tudja meg, hogy rákbeteg. A tervek összedőlnek, az élet fogódzói eltűnnek, a föld kifut az egész család lába alól. Az aggodalom családtaggá válik, átveszi az apró örömök helyét. Több száz tervet kell lemondani, több száz bizonyosság válik bizonytalansággá. De évente egy tábor nem kellene ebbe a kategóriába tartozzon.