Önkéntesszervező Manó
A Yuppi egyik alappillérei az önkéntesek. Mindenhol ott vannak, nélkülük nem létezik a Yuppi. Velük egy egész szakosztály foglalkozik, őket hívjuk önkéntesszervezőknek. Az önkéntesszervező Manó a koordinátor munkáját segíti, aki az önkéntesek toborzásával, interjúztatásával, és a táborba juttatásával foglalkozik. Ez sok favágó munkát, annál is több ötletelős és tervezős-megvalósítós-, de leginkább kapcsolattartós munkát jelent. Elvárásunk, hogy szeress csapatban dolgozni, merj kezdeményezni, legyél innovatív és kreatív, hogy minél több önkéntest tudjunk megszólítani. Előny a magas szintű román nyelvtudás.
Helyszín: bárhol, de előnyösebb, ha Kolozsváron élsz
Időtartam: alkalmilag 6 óra/hét
Tolmács Manó
Számunkra fontos, hogy a Yuppi élmény üzenete a saját anyanyelvükön jusson a befogadókhoz (gyermekek, szülők, támogatók és Yuppi barátok).
A Szó Manó az az önkéntes, aki fejlett nyelvi készségekkel rendelkezik úgy román, mint magyar nyelven; segít a külső vagy belső használatra szánt szövegek fordításában és szerkesztésében, ugyanakkor lehetősége van ismereteket elsajátítani a Yuppisztikus nyelvezetről.
Helyszín: bárhol, online kapcsolattartás szükséges a csapattal
Időtartam: alkalmilag 2 óra/hét
Designer Manó
Egy olyan Manót keresünk, aki segít nekünk gondolatainkat és szándékainkat képekben megjeleníteni. Ezáltal pluszt hozunk tevékenységeinkbe, illetve kiemelkedő emlékeket alkotunk résztvevőink számára, pl. egy olyan diploma átnyújtásával, amelyet örömmel mutogatnak barátaiknak. A Designer Manó elsősorban kreatív, hozzáértéssel használja a képszerkesztő programokat, diplomákat és más képeket szerkeszt tevékenységeinkhez.
Helyszín: bárhol, online kapcsolattartás szükséges a csapattal
Időtartam: alkalmilag 2 óra/hét
Irodai Hangya Manó
A kolozsvári irodánk mindig tele van szorgalmasan építkező és színező Manókkal, hogy minden táborunk vagy tevékenységünk végén megjelenhessen az égen egy szivárvány, amely nyomot hagy a résztvevők lelkében. Itt soha nem ér véget a munka, minden nap jelennek meg újabb listák újabb tennivalókkal, amelyeket egy Hangya Manó könnyűszerrel megoldhat ( toner csere, dokumentumok előkészítése, kisebb beszerzések, stb.)
Helyszín: a Yuppi irodája, Kolozsvár
Időtartam: 3 óra/hét
IT Manó
Weboldalunk az egyik virtuális házikónk, ahol mindenkit szívesen látunk. Aki ide belép, az fontos információkat talál a tevékenységeinkről, információkat, amelyeket folyamatosan frissítünk. Hasonlóan minden weboldalhoz, fejlesztéseket és változtatásokat igényel. Ebben segíthetsz te.
Helyszín: bárhol, online kapcsolattartás szüksége a csapattal
Időtartam: alkalmilag 5 óra/hét
Logisztikai Manó
Az önkéntesképzés hétvégéje és táborok előtt munkatársaink keményen dolgoznak azon, hogy beszerezzék a szükségeseket, amelyeket a táborhelyszínek nem biztosítanak számunkra. A Logisztikai Manó nagy terhet vesz le a kollégák válláról azzal, hogy megvásárolja és elszállítja ezeket a termékeket a kolozsvári irodába vagy a táborok helyszínére.
Elvárások: jogosítvány, autó (az üzemanyagot a Yuppi fedezi)
Helyszín: lehetőleg Kolozsvár
Időtartam: alkalmilag, leginkább májusban és július-augusztusban
Kommunikációs Manó
Fontos, hogy a Yuppi Camp univerzum üzenete a lehető leghitelesebb és legkreatívabb módon jusson el közönségünkhöz: gyermekekhez és szülőkhöz, önkéntesekhez, támogatókhoz és a Yuppi Camp barátaihoz. Ez pedig nagyon sokféle módon történik: közösségi média-bejegyzések, fotók és videók, nyilvános rendezvények által, és még sorolhatnánk. Kommunikációs Manóként segíthetsz nekünk mindezek mindegyikében vagy csak néhányban. Akár szeretsz írni, közösségi médiareklámokat készíteni, fotózni vagy rendezvényeket szervezni, szívesen látunk a csapatunkban. A részleteket és a feladataidat együtt fogjuk kidolgozni.
Örülnénk, ha jól tudnál románul és/vagy magyarul, és feltétlenül angolul, ha szervezett, részletorientált, kreatív, kezdeményező vagy, szeretsz csapatban dolgozni, de ha kell, egyedül is boldogulsz.
Lehetőséget kínálunk arra, hogy egy tapasztalt csapattal együtt tanuld meg, hogyan születnek és fejlődnek a Yuppi Camp márkaakciói, hogyan érheted el, hogy azok hatást gyakoroljanak, empátiát ébresszenek a célközönségben és nem utolsó sorban, hogy velünk együtt tegyél jót.
Helyszín: bárhol, online kapcsolattartás a csapattal
Időtartam: alkalmilag 2 óra/hét
Ha szeretnél évközben önkényeskedni a Yuppi Campnél, kérünk írj nekünk egy mailt a volunteer@yuppicamp.ro címre, amelyben röviden bemutatkozol és elmondod, hogy miért is szeretnél itt önkénteskedni. Várunk csapatunkba!
Miután kiválasztottad a kívánt szerepkört, a Yuppi csapata segíteni fog a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban megtanulni mindent, amire a munkádhoz lesz szükség.
14 - 19 július 2025
19 - 24 július 2025
24 - 29 augusztus 2025
29 augusztus - 05 szeptember 2025