„Anyu, nem akarom, hogy megint bibim legyen." A Gârlă család története és Lisa rákkal vívott harca
„Az egész világunk összeomlott abban a pillanatban, amikor megkaptuk a diagnózist. Villámcsapásként ért a hír, hogy a kislányunkat, Lisát – aki akkor 5 éves volt – Wilms-daganattal, egy fajta veserákkal diagnosztizálták. Soha nem gondoltuk volna, hogy velünk is megtörténhet ilyesmi. Egy csendes tengerparti nap után, otthon Konstancán, Lisa éjjel rosszul lett, és két nappal később megkaptuk azt a diagnózist, amely megváltoztatta az életünket" – meséli Mihai, Lisa apukája.
Lisa hasfájásra panaszkodott, de semmi sem jelezte, hogy valami komolyabb baj lenne. A szülők elvitték orvoshoz, azt gondolva, hogy csak egy hétköznapi problémáról van szó. Az édesanya megkérdezte, lehet-e enterocolitis. Az orvos válasza azonban sokkolta őket: „𝗠𝗶𝗹𝘆𝗲𝗻 𝗲𝗻𝘁𝗲𝗿𝗼𝗰𝗼𝗹𝗶𝘁𝗶𝘀, 𝗮𝘀𝘀𝘇𝗼𝗻𝘆𝗼𝗺? 𝗔 𝗸𝗶𝘀𝗹𝗮́𝗻𝘆𝗮́𝗻𝗮𝗸 𝗳𝗲𝗹𝗿𝗲𝗽𝗲𝗱𝘁 𝗲𝗴𝘆 𝘃𝗲𝘀𝗲𝗱𝗮𝗴𝗮𝗻𝗮𝘁𝗮. 𝗠𝗮 𝗲𝘀𝘁𝗲 𝗺𝘂̋𝘁𝗼̋𝗮𝘀𝘇𝘁𝗮𝗹𝗿𝗮 𝗸𝗲𝗹𝗹 𝗸𝗲𝗿𝘂̈𝗹𝗻𝗶𝗲. 𝗔𝘇𝗼𝗻𝗻𝗮𝗹 𝗺𝗲𝗻𝗷𝗲𝗻𝗲𝗸 𝗕𝘂𝗸𝗮𝗿𝗲𝘀𝘁𝗯𝗲."
Alina, Lisa édesanyja, ma is fájdalmas élességgel emlékszik azokra a pillanatokra.
„Gépiesen működtem, úgy éreztem, mintha egy film peregne előttem. Lisa egyre rosszabbul lett. Fájdalmában sikoltozott, hányt, mi pedig vártunk, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat. Az eredmények után az egyik orvosnő közölte velem, hogy el kell távolítani a veséjét. Aztán elment, és én egyedül maradtam ezzel a hírrel. A falba kellett kapaszkodnom, hogy visszatalálhassak a gyerekemhez."
Két nap konstancai kórházban töltött nap után Lisa Bukarestbe került, ahol napokat töltöttek vizsgálatokkal, elemzésekkel és félelemmel, majd megkezdődött a kezelés. Kemoterápiás kezelések következtek, hogy megakadályozzák a daganat növekedését. Aztán jött a műtét, eltávolították az érintett vesét. Összesen 28 kemoterápiás kúrán esett át.
Egy ideig minden jól ment. A család újra lélegezni kezdett. A rendszeres ellenőrzések pozitív eredményt mutattak, és az élet lassan visszanyerte megszokott ritmusát. Ám a kezelés befejezése után egy évvel, egy reggel minden újra elkezdődni látszott.
„𝘼𝙣𝙮𝙪, 𝙣𝙚𝙢 𝙖𝙠𝙖𝙧𝙤𝙢, 𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙢𝙚𝙜𝙞𝙣𝙩 𝙗𝙞𝙗𝙞𝙢 𝙡𝙚𝙜𝙮𝙚𝙣. 𝙑𝙞𝙜𝙮𝙚́𝙡 𝙩𝙚 𝙖 𝙢𝙤𝙨𝙙𝙤́𝙗𝙖, 𝙚́𝙣 𝙣𝙚𝙢 𝙩𝙪𝙙𝙤𝙠 𝙢𝙚𝙣𝙣𝙞" – idézi fel Alina, mit mondott neki Lisa.
Újabb vizsgálatok és újabb kórházlátogatások következtek. Egy bukaresti CT mindkét tüdőben több daganatot mutatott ki.
„Megkérdeztem, mi a teendő. A válasz kemény, váratlan és nehezen elfogadható volt. 𝗔𝘇𝘁 𝗺𝗼𝗻𝗱𝘁𝗮́𝗸, 𝗸𝗲́𝘀𝘇𝘂̈𝗹𝗷𝘂̈𝗻𝗸 𝗳𝗲𝗹 𝗮 𝗹𝗲𝗴𝗿𝗼𝘀𝘀𝘇𝗮𝗯𝗯𝗿𝗮, 𝗲́𝘀 𝗼̈𝗿𝘂̈𝗹𝗷𝘂̈𝗻𝗸 𝗮𝘇 𝗲𝗴𝘆𝘂̈𝘁𝘁 𝘁𝗼̈𝗹𝘁𝗼̈𝘁𝘁 𝗺𝗮𝗿𝗮𝗱𝗲́𝗸 𝗶𝗱𝗼̋𝗻𝗲𝗸 𝗮 𝗴𝘆𝗲𝗿𝗲𝗸𝘂̈𝗻𝗸𝗸𝗲𝗹. Ezt nem tudtuk elfogadni. Úgy éreztük, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy megmentsük a kislányunkat, így külföldi megoldásokat kezdtünk keresni" – emlékszik vissza Alina.
Erőfeszítésekkel, intézkedésekkel és reményekkel teli időszak következett. A családnak sikerült Olaszországba jutnia. Ott, 21 naponta, Lisa újabb kemoterápiás kúrán esett át. Romániai életüket közel egy évre szüneteltették.
Amikor állapota stabilizálódott, Lisa haza akart menni. 𝗛𝗶𝗮́𝗻𝘆𝗼𝘇𝘁𝗮𝗸 𝗮 𝗯𝗮𝗿𝗮́𝘁𝗮𝗶, 𝗮 𝗻𝗮𝗴𝘆𝘀𝘇𝘂̈𝗹𝗼̋𝗸, 𝗮𝘇 𝘂𝗻𝗼𝗸𝗮𝘁𝗲𝘀𝘁𝘃𝗲́𝗿𝗲𝗶 𝗲́𝘀 𝗮 𝗺𝗮𝗰𝘀𝗸𝗮́𝗶.
Lisa ma 11 éves, negyedik osztályos tanuló. A kezelések időszakáról nyugodtan, érettséggel beszél: „Őszintén szólva, a kórházban töltött időszakból csak jó dolgokra emlékszem – mindenki jött hozzám bátorítani, azt mondani, hogy bátor kislány vagyok. 𝗡𝗲𝗵𝗲́𝘇 𝘃𝗼𝗹𝘁, 𝗱𝗲 𝘁𝘂́𝗹𝘁𝗲𝘁𝘁𝗲𝗺 𝗺𝗮𝗴𝗮𝗺 𝗿𝗮𝗷𝘁𝗮. 𝗩𝗼𝗹𝘁 𝗳𝗮́𝗷𝗱𝗮𝗹𝗼𝗺 𝗶𝘀. 𝗦𝗼𝗸. 𝗡𝗮𝗴𝘆𝗼𝗻 𝘀𝗼𝗸 𝗳𝗲́𝗹𝗲𝗹𝗲𝗺. 𝗡𝗮𝗴𝘆𝗼𝗻 𝗳𝗲́𝗹𝘁𝗲𝗺, 𝗮𝗺𝗶𝗸𝗼𝗿 𝗺𝗲𝗴𝗵𝗮𝗹𝗹𝗼𝘁𝘁𝗮𝗺, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗺𝗲𝗴𝗼𝗽𝗲𝗿𝗮́𝗹𝗻𝗮𝗸, 𝗱𝗲 𝗮𝘇𝘁𝗮́𝗻 𝗺𝗲𝗴𝗻𝘆𝘂𝗴𝗼𝗱𝘁𝗮𝗺."
Időnként a család visszatér Olaszországba orvosi ellenőrzésekre. A többi időben igyekeznek a hétköznapok normalitásában, az egyszerű dolgokban és az együtt töltött napokban örömöt találni.
„Amíg Olaszországban voltunk, részt vettünk egy táborban, amelyet a rákbeteg gyerekek és családjaiknak szerveztek. Ott támogatásra, megértésre találtunk, és arra az érzésre, hogy nem vagyunk egyedül – ez volt számunkra az érzelmi gyógyulás folyamatának kezdete.
Ennek hatására, amikor hazatértünk, hasonló élményeket kerestünk itthon is.
Lisának szüksége volt arra, hogy hasonló tapasztalatokon átment emberekkel tudjon kapcsolódni… 𝗔 𝗬𝘂𝗽𝗽𝗶-𝘁𝗮́𝗯𝗼𝗿𝗼𝗸𝗯𝗮𝗻 𝗺𝗲𝗴𝗲́𝗿𝘁𝗲́𝘀𝗿𝗲, 𝗯𝗮𝗿𝗮́𝘁𝘀𝗮́𝗴𝗿𝗮 𝗲́𝘀 𝗮𝗿𝗿𝗮 𝗮𝘇 𝗼̈𝗿𝗼̈𝗺𝗿𝗲 𝘁𝗮𝗹𝗮́𝗹𝘁, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗲𝗴𝘆𝘀𝘇𝗲𝗿𝘂̋𝗲𝗻 𝗰𝘀𝗮𝗸 𝗴𝘆𝗲𝗿𝗲𝗸 𝗹𝗲𝗵𝗲𝘁, 𝗱𝗲 𝗲𝗿𝗼̋𝘁 𝗶𝘀 𝗺𝗲𝗿𝗶́𝘁𝗲𝘁𝘁, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝘁𝗼𝘃𝗮́𝗯𝗯𝗹𝗲́𝗽𝗷𝗲𝗻, 𝗲́𝘀 𝗯𝗲𝗶𝗹𝗹𝗲𝘀𝘇𝗸𝗲𝗱𝗷𝗲𝗻 𝗲𝗴𝘆 𝗼𝗹𝘆𝗮𝗻 𝗲́𝗹𝗲𝘁𝗯𝗲, 𝗮𝗺𝗲𝗹𝘆 𝗺𝗮́𝗿 𝗻𝗲𝗺 𝘂𝗴𝘆𝗮𝗻𝗮𝘇, 𝗱𝗲 𝗶𝘀𝗺𝗲́𝘁 𝗹𝗲𝗵𝗲𝘁 𝘀𝘇𝗲́𝗽... Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat ott" – meséli Mihai.
„Ma Lisa több, mint az az öt évesen kapott diagnózis. Egy bátor, érzékeny, élettel teli kislány, aki iskolába jár, terveket szövöget, álmodik, és a szerettei körében éli a gyerekkorát" – mondja Alina.
Június 7 a ráktúlélők napja. A Gârlă család története mindazoknak szól, akik nehéz pillanatokat élnek át. Ez egy bátorságról, reményről és az előre lépés erejéről szóló történet – akkor is, amikor az út járhatatlannak tűnik. Egy történet minden harcos gyermeknek, családjaiknak és azoknak az embereknek, akik mellettük állnak.
Erőt, szeretetet és bátorságot kívánunk mindenkinek. Szeretettel ölelünk!
